Jász-AutóházÚjdonságok
A(z) Jász-Autóház összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
Elektromos mobilitás – A Škoda Epiq lesz a márka belépőszintű BEV-modellje
Amikor a kicsi naggyá lesz: a Škoda AUTO közzétette tisztán elektromos, akkumulátorhajtású (BEV), városi SUV-crossover modelljének nevét, valamint az újdonságra első betekintést kínáló dizájntanulmányát. A 2025-ben bemutatkozó Škoda Epiq mintegy 25 ezer euróba kerül majd, és 4,1 méteres hosszúságával tágas belteret és akár 490 literes csomagtartót kínál. Az újdonság már teljes egészében, azaz kívül és belül is az új, erőteljes, funkcionális és autentikus Modern Solid formai nyelvezet jegyében készül majd, amit új technológiákkal és asszisztens-megoldásokkal harmonikus digitális élmény tesz teljessé.
Klaus Zellmer, a Škoda AUTO vezérigazgatója így fogalmazott: „Az érkező Škoda Epiq sokat kínál majd vonzó áron, és kompakt külső méretek mellett is tágas belső térrel. Ügyfeleink választási lehetőségeket szeretnének, ezért e népszerű piaci szegmens felé is bővítjük egyre növekvő elektromos mobilitási portfóliónkat. Remélem, már ezek az első dizájnelőzetesek is jól mutatják, hogy az Epiq modern formavilágával, mindennapos használatra kiválóan alkalmas hatótávjával és felhasználóbarát technikáival tűnik majd ki – s teszi mindezt megfizethető áron.”
4,1 méteres hosszúság, több mint 400 kilométer elektromos hatótáv és akár 490 literes csomagtartó
A Škoda új digitális dizájntanulmánya a jövőbeni sorozatgyártású modell legfontosabb megoldásait és jellemzőit emeli ki. 4,1 méteres hosszúságával a Škoda Epiq városi SUV-crossover öt személy számára is bőséges helyet és akár 490 literes csomagtartót kínál, 25 ezer euró körüli alapárával pedig tökéletes választás lehet az elektromos mobilitás területére újonnan lépő ügyfelek számára. Az újdonság már teljes egészében, azaz kívül és belül is az új és erőteljes Modern Solid formai nyelvezet jegyében készül, miközben több mint 400 kilométer maximális elektromos hatótávot kínálhat.
Oliver Stefani, a Škoda Design vezetője kiemelte: „Új formatervezési nyelvezetünk, a Modern Solid a modernitás új szintjét képviseli. Az intelligens funkcionalitás és praktikum harmonikus egyensúlyt alkot a vonzó és újszerű megjelenéssel, illetve a hosszú távú fenntarthatóság iránti megközelítésünkkel. A Škoda Epiq dizájntanulmány tökéletesen testesíti meg az új formai nyelvezet minden alapvető jellemzőjét.”
Modern Solid – erőteljes, funkcionális, autentikus dizájn értelmezi újra a klasszikus Škoda-tulajdonságokat
Az új Modern Solid formai nyelvezet a robusztus, funkcionális és autentikus jellemzők ötvözete. A Škoda Epiq dizájntanulmány szoborszerűen plasztikus motorházfedelén már az új „Škoda” felirat látható. A fényes fekete Tech-Deck Face a jól ismert Škoda-hűtőrács modern interpretációja, és olyan elektromos berendezéseket foglal magában, mint a távolságérzékelő radar és az első kamera. A Tech-Deck Face motívumát a nappali menetfény és az irányjelzők kettős funkciójú, T-alakú LED-alakzatai fogják közre, míg a fényszórók egy alsó, másodlagos pozícióban kaptak helyet. Utóbbiak fénymoduljait kubista ihletésű dizájn és Matrix-LED technika jellemzi. A robusztus első lökhárítón Unique-sötétkróm árnyalatú, feltűnő légterelő idom húzódik. Az oldalnézetet magasan ívelő, lendületes tornádóvonal határozza meg, amely vizuálisan az utastér üvegezett részét („üvegház”) választja el a karosszéria további részétől, határozottan kiemelve az autó erőteljes vállövét. Alatta a feltűnő burkolatú sárvédők aerodinamikailag optimalizált kerekeknek adnak helyet. Az alacsonyan ívelő, enyhén ereszkedő tetővonal az optimális aerodinamikai tulajdonságok jegyében tetőlégterelőben zárul. A farkialakítást szintén robusztus lökhárító, a csomagtérajtón pedig Unique-sötétkróm árnyalatú „Škoda” felirat jellemzi. A Škoda Epic dizájntanulmány minimalista megjelenését a világos tónusú matt Holdfehér metálfényezés is hangsúlyozza. A tetősíneken és a könnyűfém keréktárcsákon, valamint az első és hátsó lökhárítón Élénknarancs részletek alkotnak látványos kontrasztot.
Minimalista, funkcionális beltér és új technikák
A Škoda Epiq az első sorozatgyártású modellként készülhet majd minimalista Modern Solid stílusú belső térrel, amely a tartós, praktikus és hosszú távon fenntartható előállítású anyagokra összpontosít. A szabadon lebegő hatást keltő középkonzolban kialakított, nyitott tárolórekeszben vezeték nélküli mobiltelefon-töltő áll rendelkezésre, emellett további Simply Clever rekeszek szolgálnak még több tárolási lehetőséggel. A csomagtartóban szintén felfedezhetők a márkára jellemző Simply Clever részletek, például a szatyorakasztók, a cargo-elemek, a rögzítőszemek és a padló alatti rejtett rekesz formájában. A kétküllős kormánykeréken az új „Škoda” felirat, valamint a legfontosabb funkciók menet közbeni vezérlésére fizikai gombok, illetve Élénknarancs jelölésű, tapintható görgetők tűnnek fel. A mobil digitális kulcs az autóval folytatott sokféle interakciót tesz lehetővé az ügyfél mobil okoseszközén keresztül, ezzel is hozzájárulva a színvonalas digitális felhasználói élményhez. A Škoda ezzel következetesen ügyfélközpontú „Mobile First” megközelítését hangsúlyozza, amely az autósok mindennapjainak könnyítését szolgálja. A Škoda Epiq a kétirányú töltést is támogatja, egyfajta „gördülő energiatárolóvá” alakítva az autót, amely az ügyfél otthoni hálózatába vagy egyéb elektromos készülékeibe táplálva bocsáthatja rendelkezésre elektromos energiáját.
Találó név a Škoda történetének epikus mérföldköve számára
A Škoda Epiq mérföldkő lesz a Škoda történetében, amit jellegzetes és könnyen megjegyezhető nevével is hangsúlyoz. E név tökéletesen illeszkedik a Škoda tisztán elektromos SUV-modelljeinek nomenklatúrájába: elején az „E” betű akkumulátorhajtású Škoda modellt jelöl, míg a „Q” a végén a márka SUV-családjának tagjaként azonosítja. Az Epiq az ógörög „epos” szóból származik, amely „szót” vagy „verset”, de akár „történetet” vagy „költeményt” is jelenthet, s olyan pozitív asszociációkat ébreszt, mint a csodálatos, a nagyszerű, a rendkívüli és a figyelemreméltó. Ötletes megoldásaival és magasfokú sokoldalúságával a Škoda Epiq egyaránt kielégítheti a családközpontú és a lifestyle-orientált vásárlók igényeit. A városi SUV-crossover modell Pamplonában (Spanyolország) készül majd, a Volkswagen Core márkacsoportja képviselőinek, azaz a Škoda, a Cupra és a Volkswagen márkák közös fejlesztési és gyártási projektjeként. A Škoda AUTO elkötelezett, hogy több milliárd eurót invesztáljon az elektromos mobilitás felé zajló átalakulásába az elkövetkező évek során. Az akkumulátorhajtású Škoda Elroq kompakt-SUV a tisztán elektromos modellek közelgő offenzívájának első tagjaként tarthatja még idén premierjét.
Fedezzen fel további híreket
10 millió forint alatt érkezik majd a Škoda új elektromos SUV-ja
Magyarországon is megkezdődött az új, tisztán elektromos Škoda Epiq bevezetése. A modellcsalád belépő változata 9 899 000 forintos indulóárral érkezik majd a hazai piacra, erre egyelőre érdeklődést lehet regisztrálni a márkakereskedéseknél. A nagyobb akkumulátorral szerelt Epiq modellek ugyanakkor már most konfigurálhatók és megrendelhetők a Škoda magyarországi márkakereskedéseiben.Az Epiq a márka kompakt szabadidő-autója, amely a városi és családi használat igényeire szabott méretével, praktikumával és korszerű technológiájával széles vásárlói kör számára jelenthet vonzó alternatívát.A modellpaletta legkedvezőbb árú tagja, az Epiq Essence 35 rendkívül kedvező 9 899 000 forintos indulóárral kerül majd a kínálatba, várhatóan 2026. októbertől. A modell iránt már most lehet érdeklődést a hivatalos márkakereskedésekben.„Azoknak azonban, akik már most a legújabb elektromos Škodára váltanának, van egy jó hírünk: a nagyobb akkumulátorral felszerelt Epiq Essence, Selection és First Edition változatok már most megrendelhetők” – hangsúlyozta Kelemen-Tűz Gabriella, a Skoda márkaigazgatója, és hozzátette: „Az Epiq tökéletesen megtestesíti mindazt, amit a Škoda ma jelent: okos megoldásokat, praktikumot és kiemelkedő értéket.”Kompakt méret, nagy tér, elektromos hajtásA több, mint 4,1 méter hosszú Škoda Epiq öt személy számára kínál kényelmes utasteret, miközben akár 475 literes csomagterével a kategória egyik legpraktikusabb szereplője. A modell a Škoda új Modern Solid formanyelvét képviseli, fejlett vezetéstámogató rendszerekkel, modern digitális szolgáltatásokkal és a márkától megszokott Simply Clever megoldásokkal. A nagyobb akkumulátoros változatok a mindennapi használaton túl hosszabb utazásokhoz is megfelelő hatótávolságot kínálnak.Az új Epiq fontos lépés a Škoda elektromos modellkínálatának bővítésében, és egyben új belépési pontot teremt azok számára, akik elérhető árú, mégis sokoldalú elektromos autót keresnek.
A Škoda Auto mérföldkőhöz ért: legördült a gyártósorról a 100 000. tisztán elektromos Elroq
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta le. Az évfordulós modell az Elroq RS Mamba Green kivitelben mutatkozik be. Az Elroq az első sorozatgyártású modell, amely a márka Modern Solid formanyelvét képviseli; rugalmas gyártósoron készül, ugyanazon, ahol az Enyaq és az MQB-alapú Octavia is születik. Ezzel a járműgyártó az elektromos és a hagyományos meghajtású modelleket ugyanazon a gyártósoron készítse, így gyorsan reagálhat a vevői igényekre. Az Elroq egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind az ügyfelek, mind a szakértők körében: 2025 első három negyedévében a második helyen végzett Európa legnépszerűbb tisztán elektromos modelljei között. Számos nemzetközi elismerést is magáénak tudhat, köztük a Red Dot dizájndíjat, és nemrég elnyerte a „2026-os év német autója” címet. A 100 000-es gyártási mérföldkő is azt bizonyítja, hogy a Škoda tisztán elektromos SUV-modelljei, az Elroq és az Enyaq iránt töretlen az érdeklődés és erős a kereslet.Andreas Dick, a Škoda Auto igazgatótanácsának gyártásért és logisztikáért felelős tagja, elmondta: „Kevesebb mint egy év sorozatgyártás alatt 100 000 Elroq legyártása komoly mérföldkő az egész csapat számára. Ebben egyúttal a precíz előkészítés és a gyártási folyamataink tudatos finomhangolása is megmutatkozik benne. Kezdettől fogva kiaknáztuk a rugalmasság adta lehetőségeket, hogy ugyanazon a gyártósoron készíthessünk elektromos és belső égésű motorral szerelt járműveket. Az eredmény önmagáért beszél: az ügyfelek rendkívüli visszajelzése is bizonyítja, hogy a „Mladá Boleslavban gyártott” járművek kiemelkedő minőségűek.”Škoda Elroq – Európa egyik legkeresettebb elektromos járműveA Škoda Auto 2025 első három negyedévében világszerte csaknem 120 000 tisztán elektromos járművet adott át ügyfeleinek. Európában mindkét modell bekerült a tíz legnépszerűbb elektromos jármű közé: az Elroq a második, az Enyaq pedig a hatodik helyen végzett. Az Elroq a legkeresettebb elektromos meghajtású modell Csehországban, Dániában és Szlovákiában, valamint az élmezőnyben szerepel — a három legnépszerűbb elektromos jármű között — Ausztriában, Hollandiában és Svájcban.Történelmi siker Németországban: tarol az Elroq a Škoda legnagyobb piacánNémetországban, a Škoda legnagyobb piacán az Elroq októberben 3 320 regisztrációval az elektromos járművek eladási listájának élére került, és Európa legkeresettebb elektromos modellje volt áprilisban, júliusban és októberben is. Az Elroq sikere nemcsak a kiemelkedő vásárlói érdeklődésben, hanem a nemzetközi díjak egyre bővülő listájában is megmutatkozik, köztük a rangos Red Dot dizájndíjat is elnyerte. A kompakt SUV-t nemrég a „2026-os év német autójának” választották. Egy negyven fős, vezető német és nemzetközi újságírókból álló zsűri nyolcvan új modell közül választotta ki az öt kategóriagyőztest, mielőtt az Elroq a döntő fordulóban legyőzte volna négy riválisát. Kiemelkedően jó minősítést kapott a minőség és a környezetbarát jellemzők terén, emellett kiváló ár–érték arányával, kezelhetőségével és hajtásláncával is lenyűgözte a zsűrit.
Škoda Peaq: íme az első képek a Škoda új elektromos csúcsmodelljéről
A Škoda Auto 2026 közepén tovább bővíti kínálatát: érkezik a tisztán elektromos hajtású Peaq SUV, amely a Vision 7S tanulmányautó alapjaira épül. A modulszerű elektromos hajtáskoncepcióra (MEB) épülő, Mladá Boleslavban készülő újdonság a cseh járműgyártó elektromos kínálatának új zászlóshajója lett. Az újdonság a felsőkategóriában bővíti az elektromos kínálatot, és kulcsszerepet játszik abban, hogy a Škoda 2026-ra megduplázza elektromosjármű-választékát – minden eddiginél gazdagabb opciókat kínálva ügyfeleinek. A Škoda palettájának legnagyobb és legtágasabb modellje több mint 600 kilométeres hatótávval büszkélkedhet. Közel 4,9 méteres hossza mellé rugalmas belső tér társul: felszereltségtől függően öt vagy hét felnőtt számára kínál kényelmes utazást. Ötüléses kivitelben a csomagtér mérete eléri az 1010 litert, amivel ez a modell kínálja a legnagyobb rakodóteret a Škoda teljes választékában. Számos piaci újdonsága mellett a Peaq a Relax csomagot is elhozza: az ergonomikus, masszázsfunkciós ülések, a lábtartók, a Sonos prémium audiorendszer és a beépített wellness-alkalmazás valóságos guruló nappalivá varázsolják az utasteret.Klaus Zellmer, a Škoda Auto vezérigazgatója szerint: „A Škoda Peaq modellt a való életre terveztük: a helykínálatot kereső családoknak, a hosszú utakon is magabiztosságra vágyó járművezetőknek, és mindazoknak, akik kompromisszumok nélkül értékelik a modern stílust. Új csúcsmodellünkként magasabb szintre emeli a Škoda márkát: tágasabb, praktikusabb és minden eddiginél vonzóbb az életrevaló kalandorok számára. A Peaq új értelmet ad a tágas térkínálatnak, az intelligens funkcióknak és a progresszív formatervezésnek a nagy méretű elektromos SUV-ok szegmensében, egyúttal új mércét állít fel a modern Škoda modellek számára. Hatékony elektromos hajtásláncával és a fenntartható mobilitás iránti elkötelezettségével ez a modell a praktikumot, az érzelmeket és a felelősségvállalást ötvözi, hogy a szabadság új élményét hozza el az utakra. Ahogy azt az ügyfelek a Škodától már megszokhatták, a márka mindezt az értékteremtés és a funkcionalitás páratlan egyensúlyával kínálja. A Peaq érkezésével a Škoda elektromos mobilitási stratégiája szintet lép: minden szempontból magasabb dimenzióba emeljük az élményt.”Oliver Stefani, a Škoda vezető formatervezője így nyilatkozott: „A Škoda Peaq magabiztos fellépését a Modern Solid formanyelv alapvetései határozzák meg: a letisztultság, az egyszerűség, valamint a funkcionalitásra és a tágas térkínálatra helyezett hangsúly. Minden egyes formatervezési lépésnél a modell funkcionális sokoldalúságát és hétköznapi praktikumát tartottuk szem előtt, külön hangsúlyt fektetve arra, ami vásárlóink számára valódi értéket képvisel. A Peaq segítségével még határozottabbá válik márkánk identitása, és tovább finomodik az ügyfelekben a rólunk kialakult kép. Meggyőződésünk, hogy a Peaq látványos dizájnja kulcsfontosságú lesz abban, hogy újabb rajongókat állítson a márka mellé.”A Škoda kínálatának legnagyobb, egyedülálló térkínálattal rendelkező típusaA Peaq impozáns méreteivel – csaknem 4,9 méteres hosszával és 1,7 méteres magasságával – emelkedik ki a mezőnyből. 2965 milliméteres tengelytávja pedig a Škoda palettájának legtágasabb modelljévé teszi. Ez a kiemelt szerepkör azt jelenti, hogy a modell kulcsfontosságú lesz a Škoda elektromos palettájának 2026-os megduplázásában. A Vision 7S sorozatgyártású változata nem csupán magán viseli a Modern Solid dizájnnyelv stílusjegyeit, hanem annak eddigi legérettebb megtestesülése is egyben. A megjelenést a megvilágított, lakkfekete TechDeck Face frontpanel koronázza meg, amelynek függőleges osztású lamellái mögül sejtelmes LED-es fény árad. Az elektromos csúcsmodell kínálatában megtalálható a legmodernebb, 18 szegmensből álló Full LED-Mátrix fényszóró is. Ez a rendszer minden időjárási körülmény és beállítás mellett optimális látási viszonyokat garantál, miközben a szembejövők elvakítása nélkül világítja meg az úttestet. A Peaq határozott fellépését a nagyméretű, aerodinamikailag optimalizált könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé, amelyek 19 és 21 col közötti méretben választhatók. A modell tízféle fényezéssel választható.Ötféle utastér, hét felnőtt, határtalan kényelemA közel 3 méteres tengelytávnak köszönhetően a második és a harmadik sorban helyet foglaló utasok is rendkívüli lábtérnek és kényelemnek örvendhetnek. Ráadásul a harmadik sorban ülőknek sem kell aggódniuk: a bőséges fejtérnek köszönhetően ott is kényelmes az utazás. Az utastérben lépten-nyomon ötletes és kényelmi funkciókkal találkozhatunk.A hétüléses elrendezés mellett a Peaq 5 üléses kivitelben is kapható. Ezzel a felszereltséggel a modell akár 1010 literes raktérkapacitást kínál, amivel a Škoda sorozatgyártású választékának legnagyobb csomagterével büszkélkedhet. A hétüléses kivitel mellett is akár 299 literes csomagtér áll rendelkezésre. A motorháztető alatt egy további, 37 literes praktikus tárolóhely – az úgynevezett „frunk” – kapott helyet, amely még tovább növeli a jármű csomagtér-kapacitását.Ötféle belső kialakítás választható, köztük a dinamikus Sportline változattal. A kínálat csúcsát a kétféle Suite dizájnopció jelenti: a Techtona névre keresztelt, prémium minőségű bőralternatívával borított enteriőr fekete, valamint a Ceramique elnevezésű világosszürke árnyalatban érhető el. A Loft dizájnopció a szürke textilkárpitozást a dizájnelemeken és az üléseken alkalmazott fekete Techtonával ötvözi. A magasabb felszereltségű Lodge dizájnopció szürke, dombornyomott textilüléseket kínál zöld árnyalatú Techtonával kombinálva. A kínálatot a Sportline Lounge dizájnopció teszi teljessé, amely a Suedia kárpitozást Techtonával ötvözi.A belsőtér minden változata alapfelszereltségként kínálja a hangulatvilágítást, valamint a Škoda felirattal ellátott, fűthető multifunkciós kormánykereket. Míg a kínálat többi tagjában kétküllős kormányt találunk, a Sportline kivitel sportos, háromküllős volánnal büszkélkedhet. A fokozott kontrollról a kormány elengedését figyelő szenzor gondoskodik, a rekuperáció mértékét pedig a kormány mögötti fülekkel, ujjheggyel vezérelhetjük. A választható utasterek kizárólag állati eredetű összetevőktől mentes, fenntartható megoldásokat kínálnak, melyekhez több mint 50 kg újrahasznosított anyagot használunk fel. A klasszikus elegancia kedvelői számára a bőrkárpitozás az év második felétől válik elérhetővé.Új kényelmi funkciók a pihentető utazásért és prémium Sonos hangrendszer a tökéletes hangzásértA maximális komfort jegyében született meg az új, opcionálisan rendelhető Relax kényelmi csomag, amely még pihentetőbbé teszi a hosszú távú utazást. A felszereltség részét képezik az AGR-tanúsítvánnyal ellátott masszázsfunkciós relaxülések, az elektromosan állítható ergonómikus lábtartók, a kényelmi fejpárnák és egy praktikus, kihajtható asztalka is. Az élményt a beépített wellness-alkalmazás teszi teljessé, amely hat különböző programot kínál – többek között pihentető, nyújtó és energizáló üzemmódokkal gondoskodik az utasok felfrissüléséről. A rendszer összehangoltan vezérli a légkondicionálót, a hangulatvilágítást és az ülések masszázsfunkcióját. A Relax csomag minden belső kialakításhoz elérhető. Ez a modell egy újabb mérföldkő a Škoda történetében: bemutatkozik a márkánál most debütáló, a Sonosszal szoros együttműködésben kifejlesztett prémium audiorendszer. A Sonos neve egyet jelent a prémium otthoni hangzással. Most a Škoda Autóval közösen végzett finomhangolásnak köszönhetően ez a páratlan zenei élmény már az utakon, a járműben is életre kel. A rendszer a márkára jellemző kristálytiszta hangzást, tökéletesen kiegyensúlyozott audioélményt és magával ragadó, háromdimenziós teret varázsol az utastérbe.Háromféle hajtáslánc és 600 kilométert meghaladó hatótávolságAz ügyfelek háromféle hajtáslánc – a 60-as, a 90-es és a 90x kivitel – közül választhatják ki a számukra ideálisat, melyek 150 kW és 220 kW közötti teljesítményt kínálnak. A 90-es és 90x modellek hatótávolsága meghaladja a 600 kilométert, ha pedig tölteni kell, egy egyenáramú villámtöltővel mindössze 28 perc alatt 10-ről 80%-os szintre húzható az akkumulátor kapacitása. A 60-as modellváltozatnak ugyanehhez a töltöttségi szinthez mindössze 27 percre van szüksége.A Peaq nagy teljesítményű elektromos hajtáslánca és alacsony súlypontja kiemelkedő úttartást és villámgyors kigyorsítást garantál. Az összkerékhajtású 90x változat számára meg sem kottyan a dinamikus indulás: álló helyzetből mindössze 6,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet.Kiforrott megoldások, jövőbe mutató innovációk és a Škoda történetének eddigi legnagyobb panorámatetőjeA Peaq számos olyan figyelemre méltó megoldást vonultat fel, amelyekkel most először találkozhatunk szériagyártású Škodában – ilyen például a karosszéria síkjába simuló kilincsek megjelenése is. Menet közben, valamint a jármű lezárt állapotában a kilincsek teljesen belesimulnak a karosszériába. Ez nem csupán letisztult megjelenést kölcsönöz, de az optimális légáramlás révén a jármű aerodinamikai hatékonyságát is jelentősen javítja. Emellett a legmagasabb szintű utasbiztonságot garantálják, miközben a jármű esztétikai megjelenését is emelik. Amint a járművezető a kulccsal a járműhöz lép, az ajtókilincsek automatikusan kiemelkednek a karosszéria síkjából. A mechanikus nyitáshoz egyszerűen nyomja meg a kilincs megjelölt elülső részét.Szintén figyelemre méltó újdonság a dinamikus árnyékolástechnológiával ellátott panorámatető. Ez az elektrokróm üvegtető elektromos feszültség segítségével, gombnyomásra szabályozza a kabinba jutó fény mennyiségét. A Peaq tetőkialakítása kilenc különálló szegmensből áll össze, amelyek tökéletes egységet alkotnak. A tető három előre programozott pozícióba állítható, az infotainment rendszer felületén pedig lehetőség van a fényáteresztés vagy a nyitási szög teljesen egyedi konfigurálására is. Ez a Škoda történetének eddigi legnagyobb panorámatetője, amely minden eddiginél tágasabb térélményt és páratlan kilátást nyújt.Új Android-alapú infotainment rendszer és új, 13,6"-os álló kijelzőA Peaq a legújabb Android-alapú infotainment rendszerrel büszkélkedhet, amely sokszínű személyre szabhatóságot, valamint hasznos és szórakoztató alkalmazások egész sorát kínálja. A palettán a Škoda saját fejlesztésű applikációi mellett olyan népszerű külső szolgáltatások is helyet kaptak, mint a Spotify, a YouTube vagy a Google Maps. Debütál az új digitális mobilkulcs-szolgáltatás, amellyel a fizikai kulcsot okostelefonos vagy okosórás applikáció helyettesítheti. Ez a megoldás nagyban megkönnyíti a jármű használatát a flottakezelők vagy a többfelhasználós családi járművek esetében. A legfontosabb menetadatok a 10 colos műszeregységen jelennek meg, amelyet egy 13,6 colos, függőleges tájolású, haptikus visszajelzést adó infotainment kijelző egészít ki. A vezetési élményt extrafelszereltségként választható, kiterjesztett valóságot használó szélvédő-kijelző teszi még teljessé.A hétköznapi kalandok tökéletes társaként a Škoda Peaq támogatja a Vehicle-to-Load (V2L) technológiát. Ez lehetővé teszi, hogy a nagyfeszültségű akkumulátorban tárolt energiát külső elektromos eszközök – például e-bike-ok vagy lakókocsik – töltésére és működtetésére használjuk. A Volkswagen Csoport MOON POWER márkája által bevezetett új Ambibox DC fali töltővel[1]a Škoda elektromos modelljei immár a kétirányú,[2]úgynevezett Vehicle-to-Home (V2H) funkcióra is képesek. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy a jármű energiát tápláljon vissza az épületbe, így egyfajta mobil akkumulátorként segítse a háztartások vagy telephelyek áramellátását.Még több Simply Clever megoldással bővül a kínálatA Škoda új elektromos zászlóshajójaként a Peaq olyan innovatív Simply Clever megoldásokat vonultat fel, amelyek még gördülékenyebbé és kényelmesebbé teszik a mindennapi közlekedést. A Škoda modellpalettáján itt mutatkozik be először a beépített fúvókás ablaktörlő technológia. Ez a megoldás nemcsak takarékosabban bánik a mosófolyadékkal, de hatékonyabb tisztítást, így biztonságosabb vezetést is garantál. A praktikum jegyében a felszereltség része a két telefont is befogadó, vezeték nélküli töltést (Qi2 szabvány) kínáló, akár 25 wattos Dual Phonebox, a csomagtér elektromos rolója, valamint egy kihajtható asztalka is. Emellett olyan megoldások teszik kényelmesebbé az utazást, mint a kijelzőtisztító, a jegytartó, a belső visszapillantó tükörbe épített USB-csatlakozó, illetve a harmadik üléssorban elhelyezett USB-port.További praktikus megoldás a csomagtér oldalán elhelyezett QR -kód. A kód beolvasásával videón is megtekintheti a csomagtér ötletes és sokoldalú tárolási megoldásait.Sportline változat karakteres dizájnelemekkelA Škoda Peaq már a piaci bevezetéstől kezdve elérhető lesz Sportline változatban is. Az egyedi, sportos stílusjegyekkel felruházott kivitel nemcsak látványos megjelenést, hanem gazdagabb alapfelszereltséget is kínál.A Sportline külsejét meghatározó magasfényű fekete részletek és kontrasztos stílusjegyek gondoskodnak arról, hogy a modell minden helyzetben felismerhető és egyedi maradjon. Már alapáron is 20 colos könnyűfém keréktárcsás változatban gördül ki a gyárból, de ha még hangsúlyosabb kiállást szeretne, választhatja a látványos, 21 colos verziót is. A dinamikus összhatást full LED-Mátrix fényszórók és egy megvilágított Tech-Deck Face teszi teljessé. A belső teret sötét árnyalatok, fekete tetőkárpit és gondosan kiválasztott, igényesen kidolgozott anyagok uralják. A Sportline változat jellegzetes fekete tetője opcionális felszereltségként is elérhető lesz.A Peaq Sportline felszereltségének részei az elektromosan állítható sportülések is, amelyek határozottabb oldaltámasztással és integrált fejtámlákkal fokozzák a menetdinamikát és a kényelmet. Az utastér sportos hangulatát a Škoda felirattal ellátott háromküllős sportkormány és az alumínium pedálok teszik teljessé.